NE KIFOGÁSOKAT, HANEM A MEGOLDÁST KERESS!
Nálunk előny jelent, ha túl vagy már néhány X-en, ha ropognak az ízületeid,és ha van néhány felesleges kilód.
Mert bármikor érdemes elkezdeni a mozgást - tanulmány
A mozgás annyi előnnyel jár, hogy ha az orvosok receptre tudnák felírni, nem ismernénk rá a világra, amelyben élünk - olvasható az International Journal of Clinical Practice című szaklap decemberi számában közölt cikkben (a cikk szabadon elérhető ezen az oldalon).egy új tanulmányban, amely a napi testgyakorlás előnyeit összegzi.
Leslie Alford kutatásvezető szerint az átnézett vizsgálatokból egyértelműen látható: ahhoz, hogy szervezetünk optimálisan működjön, bizonyos fokú fizikai aktivitásra van szükség, amely a modern életvitel mellett sokak hétköznapjaiból hiányzik.
Az angliai Norwich egyetemének kutatói 40 korábbi, 2006 és 2010 között publikált vizsgálatot elemeztek a rendszeres mozgás és a betegségek kapcsolatáról.
Az eredmény megerősíti, hogy a dohányzás mellőzése után az aktív életmódnak van a legnagyobb szerepe egészségünk megőrzésében.
Mozgással a betegségek ellen Ahhoz, hogy a mozgás előnyös hatásai igazán érvényesüljenek, legalább heti 150 percet, azaz öt napon át napi fél órát kellene könnyű (nem kötelező jellegű!!!) sétával, esetleg biciklizéssel töltenünk. Ha intenzívebb mozgásformát választunk (például úszás, futás, TÁNC, aerobic), heti 2X60 perces edzés is elegendő. A fokozatosságra azonban figyelmet kell fordítani
A mozgás jótékony hatását fokozza, ha nem dohányzunk, nem küzdünk túlsúllyal, és egészségesen táplálkozunk.
Az eredmény nem marad el: csökken például a szív- és érrendszeri betegségek, köztük az agyér-katasztrófák, valamint az Alzheimer-kór és általában az időskori szellemi hanyatlás esélye. A csökkenti a csontritkulás, a 2-es típusú cukorbetegség, a depresszió, az elhízás és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát is.
Napi fél óra mozgástól ugyancsak csökken a RÁK kialakulásának esélye, - többek között a vastagbél-, a prosztata-, a mellrák- és a méhrák - esetében igazolták ezt!. A már kialakult daganatos betegségekben a kezelés utáni kíméletes (könnyed jókedvű tudatos!) mozgás segíti a felépülést, javítja a túlélés esélyét.
Ötven felett is érdemes elkezdeni!
Kutatások igazolják, hogy az egészséges életmódra (napi öt adag gyümölcs vagy zöldség fogyasztása, mozgás, normál testsúly, a dohányzás mellőzése) való áttérés soha nem késő: az életmódot váltó középkorúak körében jelentősen csökken a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása, valamint a halálozás. Azok körében, akik 50 évesen tértek át a rendszeres mozgásra, az elhalálozási statisztika 60 éves korukra már az egész életükben aktív életet élők szintjére csökkent.
NÉZD MEG AZ ÓRARENDET és VÁLASSZ MAGADNAK IDŐPONTOT! VIZET, megfelelő öltözéket és a jókedvedet feltétlen hozd magaddal!
Én Várlak szeretettel: Farkasné Erzsébet oktató 30/9964166
email. farkasn.erzsi@gmail.com